Vers. Mindenkinek.

2009. április 22., szerda

Mint sötétet a fény -
úgy leltelek,
mint utazó a megürült padot,
és úgy szeretlek most, ahogy mély
vizeknek halai az iszapot.
Tenyerembe simogatás lapul
- így bújnak meg házak közt csöpp terek.
Elment a kedves.
Én engedtem el,
mint léggömb zsinegét a kisgyerek.


/Kepes Sára




Nem a kedvenc versem, de szép. Küldjetek nekem kedvenc verseket!

5 megjegyzés:

Kamilla írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
krisztina maros írta...

(az előbb is én lettem volna... pardon!)

tehát, a vers:

Karafiáth Orsolya: A Nulltündér

...s a mindig másmilyen most egyszínű.
Akár a lég-alakja változása.
Riadt és rebbenékeny.Összerezdül
eltűnő testét zaj,a fény bántja.

Ruhája ránca nyár,gyűrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjéből furcsa félhold;
testét a hőség lassan áterezte.

Jóskártyáján az ábrák megfakultak,
törött pálcája nem lobbantja lángra.
Nem mondja:"Hopp,és bűn és báj-legyen!"
Semmit se mond.Mintha semmit se várna.

Amit veszített,nem lehet keresni.
Amit mulasztott,mégsem múlik el.
A nincs előtti tágas,ritka térben
övé mi;erre gondol szüntelen.

Az éj leszáll,hogy színét felvegye:
nyugodt sötétségű,tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod-
saját varázsa szórja szerteszét.

Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz,jaj,csak fel ne ébreszd!
Ha most kívánnád,érintése métely.
Ha most ölelnéd,csókja semmivé lesz.

Fekszik csakaz esőáztatta fűben,
fehér vászoncipője tiszta sáros.
Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz.
Álmodd hozzá egy másik éjszakához.

krisztina maros írta...

és van-e már neve Pityunak? :)

donnaquijote írta...

Egyik kedvencerm, mely ide illik:
Nagy Attila Zsoltár átiratok:
63. zsoltár

"Ha rád gondolok ágyamban:
Őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem"
Örökölt s szerzett bánat
Fátyolán át a szemem
Téged keres, szerelmes társam,
És téged, ó, Láthatatlan
(Ha már a nappal csupa seb
S az éjszaka átalhatatlan)

donnaquijote írta...

Talán nem helyes a kérés ellenére, nem "kedvenc" hanem "saját" verset küldeni, de reménykedem, hogy megbocsátjátok:

Türelmetlen esti ének, mert kedvesem távol van megint

Mikor lesz már, hogy végre együtt ébredünk?
Akkor ölelésedben szétfoszlik számos,
gyötrelmes, lázas álom,
s a régiekre sem emlékezem.

Gyermekkorom árnyai nem fenyegetnek többé, csörömpölve szilánkokra esik,
elporlad a hiány, hiányod,
s minden mi rossz volt azelőtt, a múlt sötét kútjába hull

– mert íme, újjá lesz minden.

Ami töredékes volt , szeretetünkben lelkes renddé újraegyesül.
Csak annyi kell, hogy engedd,
napra-nap, ha lopakodó esték árnyai fenyegetnek
nyakad hajlatába fejem hadd pihenjen újra.

Épp oda illik, párnámnak jó lesz nagyon, s tested takarómnak.

Mert egyedül fázom, s míg ágyamban hiába kereslek – nincs nyugovásom.

 
manómanna - by Templates para novo blogger