2009. március 30., hétfő

Cicaszag

Valahogy mindig az történik, amikor jövök haza Pestről, és a cicauraságok hozzájárulnak, hogy leboruljak a lábaik elé, hosszú percekig tudom őket szagolgatni, imádom ezt az illatot. Ilyenkor ők nagy kegyesen feltartják a fejüket, és hagyják, hogy szimatoljam a nyakukat, néha dorombolnak is, de az már extra bónusz. Ezen a képen a Marci vágja magát szaglópózba:



Volt egy cicám előttük, ő kiscsaj volt, és amikor még nem volt sterilizálva, és tüzelt, akkor volt a legjobb illata, édeskés pézsmaszag, és egyébként is, minden területen egy tündér volt, nem úgy mint ezek a mini-rabszolgatartók.

De egy ilyen pofának hogy lehet ellenállni?

2009. március 23., hétfő

A hetedik





Krisztától kaptam ezt a díjat, igazán örültem neki, és amikor nekiálltam gondolkozni, hogy mi is az a 7 dolog, amit szeretek, rájöttem, hogy egészen sok minden közül kéne választani... Mert csinálhatnék egy olyan hetes listát, ahová a szívemhez kedves emberek (és állatok) kerülnek, vagy egy olyat, amin azok a dolgok vannak, amiket szívesen csinálok a szabadidőmben, vagy csak egyszerűen bármi, ami hirtelen eszembe jut... Úgyhogy el is határoztam, hogy szétbontom ezt a "feladatot", és rászánok egy kis helyet itt a blogon ezeknek a dolgoknak.

Tehát a lista:

1, szeretem a cicaszagot, ezt a finom, puha, meghitt illatot,
2, szeretem az olyan embereket, akik kidugják a nyelvüket koncentrálás közben
3, szeretem nézni, ahogy tehetséges emberek énekelnek,
4, szeretek darában, babban, lencsében, lisztben turkálni, pörgetni az ujjaim között,
5, szeretem a fővő tojás illatát,
6, szeretek a földön feküdni, mindegy, hogy hóban, réten, fű között, deszkán, szőnyegen,
7, szeretem megtanulni azokat a verseket, amik lenyűgöznek.

AZ elkövetkező napokban majd kifejtem a fentieket.

És akikre én is kíváncsi vagyok (akiket még tudomásom szerint nem javasolt senki): Donna Quijote, akinek csodálatos történetei vannak, Szegedi Katalin, aki gyönyörűen rajzol, és nagyon tetszenek az illusztrációi, és Ráczkevi Kata, aki fantasztikus dolgokat varr, amit azért is értékelek, mert eredetileg én varrónő lennék...

2009. március 20., péntek

Tita

Hozzávalók az igazi ördög-pillantáshoz:
- egy db fényképezőgép
- egy db nagy látószögű lencse
- egy db macska, lehetőleg a kíváncsibb fajtából, hogy nyugodtan tűrje a fotózást
- egy db csengős nyakörv, a cuki -kinézett miatt,
- egy db másik cica, akire, miközben elmegy mellettünk, lehet csúnyán nézni,
- egy db kutya, aki könyöklökködéssel, simulással fejezi ki szeretetét, valamint a figyelem rá irányulásának szükségességét,
- egy db program, az utómunkához.

Ez lett belőle.

2009. március 9., hétfő

Fény

2009. március 2., hétfő

Faun

Rebbenő tekintettel nézett előre – ahogy a vonat haladt előre, a nap stroboszkóp – fénye égette a retináját, le kellett hunynia a szemét, de úgy csak rosszabb lett. A gyorsan villózó narancsszín alakoktól szédülni kezdett, és közben agya ugyanolyan kajánsággal szállította elé a kínos képeket, mint eddig. Rosszkedvűen felsóhajtott, és fészkelődve igyekezett elűzni ezt a napok óta tartó, megállíthatatlan vágyat, ami úgy tört rá, mint valami bizarr, hirtelen roham, ami előtt csak leborulni lehet. Az elmúlt időben kénytelen volt együtt élni ezzel az érzéssel, ami néha csak olyan volt, mint amikor valaki pornót néz, és a teste reagál a sok hús látványára, ilyenkor még örült is neki, élveteg, faun-vigyorral az arcán figyelte az embereket, hogy vajon ki gondol most ilyesmire? Vajon kinek a feje fölött díszeleg a képzeletbeli kis gondolatbuborékban a „fasz” szó? Erre megint csak vigyorognia kellett, valószínűleg sokkal több embernek, mint azt feltételeznénk, jutott eszébe a cinkosok elnézésével. Az ember, amikor gondolatban szeretkezik, nem keresgéli a választékos szavakat. A vonat kiért a fák között, fellélegezhetett. Igyekezett a tájra figyelni, de jött megint egy roham, erősebb, mint valaha, a húsába vágott a vágy, teste megfeszült, elakadó lélegzettel próbált önuralma maradékaival arra figyelni, hogy ne vegye észre senki, hogy mi megy benne végbe. Aztán megadta magát, belezuhant egy pár másodperces, megrázó jelenetbe, ahol az illatok, ízek, érintések őrjítően valóságos volta olyan fantom-élvezethez juttatta, hogy kis híján felkiáltott, aztán vége is lett, hirtelen. Feleszmélve látta, hogy semmi sem változott a vonatban, az emberek úgy ülnek, mintha semmi se történt volna, az nem lehet, hogy nem vették észre! Az nem lehet, hogy nem hallottak semmit, hogy egyedül van ezzel a nevetséges, megalázó érzéssel, hogy nincs itt valaki, AZ a valaki, hogy csókolhassa, érinthesse, hogy szűnjön már meg végre ez a vágy, amely immár külön életet él a testében, ki -be jár, mint valami rossz szerető, aki minduntalan kielégítetlenül hagyja! Vajon AZ a valaki létezik a valóságban? Lehunyta a szemét, és a függők mohóságával igyekezett visszahozni az előbbi érzést, újra átélni, folytatni, tovább lépni, még mélyebben, a másikba, önmagába, feloldódni teljesen, hogy ne maradjon más, csak két test, akik keresik az utat azokhoz a pontokhoz, melyeken keresztül beáramolhat a végtelen, igen, ezt keresem, gondolta keserűen, hol lehet vajon ez a fantom bennem, miért nem akkor szabadul ki, amikor tényleg szeretkezni akarok, hát ez csak az agyamban működik, távol mindenkitől, a legtökéletesebb társas magányban… Engedd el magad, engedd el magad, suttogta halkan önmagának, de a képek már eltűntek, csak az emlékük maradt. Majd ha leszállok, gondolta, mindent másképp lesz.
Belül valaki kajánul felnevetett.





ha kutya lennék, azt szagolnám, melyik ujjnak van pina-szaga