Megtépázott, de büszke tündicsapat

2009. június 21., vasárnap

Hát, véget ért a Tündérfesztivál, még a rossz idő sem tudta elvenni a csodaszerető közönség kedvét, úgyhogy úgy gondolom, hogy végül mindenki elégedett lehet. Az én kis manóim és tündéreim még pihenkélnek ma, mert a gyerekhad eléggé megrohamozta őket, és picit bizony reparálásra szorulnak, de ez azért is jó volt, mert így láttam "működés" közben őket, és most már tudom, hogy hol szorulnak megerősítésre.




Egy-két hajszál elhullott a játék hevében, kiscipők, sapkák vesztek el, de azért mindenki épségben hazaért. A legnagyobb károkat Zabi szenvedte el, aki egy jó boszorkány egyébként, de most annyira elfáradt, hogy megkért, hogy varrjam vissza a sapkáját, ami, hát, mit szépítsük, lekonyult. Neki most nincs ereje varázsolni.



Kriszti és Móni képei gyönyörűre sikerültek, nagyon örülök, hogy eljöttek a mini-kiállításukkal, és remélem, hogy jövőre egy nagyobb anyag is eljut majd Sopronba. Sajnos ott nem tudtam fotózni, mert még pisilni se nagyon tudtam kimenni, de Krisztiék fotóztak, láttam, szóval a helyi beszámoló majd nála.
Már csak azt nem értem, hogy miért a legszebb gyerekek a legrosszabbak?? :)

Egyebek

2009. június 18., csütörtök

A Tündérfesztiválra persze nem csak tündéreket és manókat készítek, mert nekik vannak barátaik is, főleg az állatok közül, de néha emberekkel is jóba vannak. Velem egészen össze szoktak barátkozni, mikozben készítem őket.

Mirha a kedvencem közülük, nem tehetek róla, szerintem egyszerűen ellenállhatatlan. És tudja magáról, hogy milyen vonzó, nagyon szívesen állt a kamera elé. Gondolkozik is rajta, hogy esetleg később pacimodell lesz.






Persze nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni: a szabásminták a csodálatos Tilda könyvekből vannak.
A két macifiú, Püré és Piskóta, eléggé félénk, mint ahogy a nevük is mutatja, csak gyorsan odaálltak a fa elé, egymásba kapaszkodva, és megígértették velem, hogy elmondom Nektek: most nincsenek a legjobb formában, mert elaludták a szemöldöküket. Meg egyébként is. Fogyózni kéne.



Végül pedig Malév, (akinek nevét kedves Férjem :) valaha volt csirkéje emlékének dedikálom), imád repülni, csak és kizárólag erről lehet vele beszélgetni, itt is éppen felszálláshoz készülődik, azért mászott fel a - sajnálatosan halodó - barackfa maradványaira. De egyébként nagyon jó fej ő is.




És végül, Biemnek küldök egy képet az én kétség kívül szépséges Bogyómról, ő sem akart kimaradni a fotózkodásból.


Tündifeszkó

2009. június 16., kedd

Lassan gyarapodnak a kis manók és tündérek a II. Soproni Tündérfesztiválra , most kettőt mutatok:

Ő itt Málna, aki egy manólány, nagyon szeret fára mászni, és levéllé válva figyelni a körülötte lévő bogarakat és madarakat. Ha valami rászáll ilyenkor, akkor boldogan kacag, mert nagyon csikis, és így az álcázása is odalesz, mert ugye nem nagyon van olyan levél, ami nevetgél, miközben mászkálnak rajta...



Ő pedig itt Ella, aki viszont főzni szeret, legfőképpen lekvárokat- az áfonyás a kedvence, ezért kérte, hogy kék ruhát varrjak neki. A kész lekvárt egyébként nem üvegekbe rakja, hanem elvarázsolja egy szép gömbbé, ami lebeg az almáriomban, így nem is romlik meg, nem is porosodik, és még jól is néz ki.





Ella és Málna összebarátkoztak a várakozás közben, és Málna rá is vette Ellát, hogy a fotózás idejére másszon ő is fel a fára, bár eléggé tériszonya van, és csak akkor nyugodott meg, amikor mondtam neki, hogy ha leesne, én biztos elkapnám. Szóval elégedetten üldögéltek a fán, és csevegtek, amíg én fotóztam őket.




Ők már korábban elkészültek, a tegnapi új jövevényeket még nem tudtam lefotózni, mert ma ilyen esős, borús idő van. Hogy a napom mégis szépen induljon, a legújabb kedvenc bögrém (Hallstattban vettem az esküvőnkkor) segített, meg egy kis Earl Grey zöld tea, némi lakodalmas sütivel (nem a miénkből).



Ha tudtok, gyertek el a Tündérfesztiválra most szombaton, mert nagyon jópofa, szívet melengető rendezvény, és ahol Kriszti és Móni rajzait is megnézhetitek!

Hoch.zeit

2009. június 9., kedd

Kerülném a nagy szavakat, amiket ilyenkor szokás mondani: úgysem lehet visszaadni mindazt, amiből egy esküvő felépül. Az biztos, hogy én nem vagyok az a "tipikus" nő: soha nem foglalkoztatott, hogy egyszer majd férjhez megyek. Pedig, amikor az eseményre készülődve megvettem az ide vonatkozó szakirodalmakat (Esküvő Magazin, stb.), megtudtam, hogy már a kislányok is arról ábrándoznak, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruhájuk. Hát én nem. Biztos valami baj van velem. Még műkörmöm sem volt...meg fátylam, meg uszályom, meg abroncsos alsószoknyám, meg kesztyűm. A ceremónia előtt három órával még a városban sétáltunk kényelmesen, kábé egy óra alatt készültem el, teljesen egyedül, csak a cipzáramat húzta fel az anyukám. A hajamat, a sminkemet is én csináltam, és nagyon örülök, hogy nem kellett egy egész délelőttöt valami kozmetikai szalonban töltenem. Egyetlen ruhaszalonban sem voltam, kinéztem egy modellt, és egy kitűnő varrónővel megvarrattam, akinek nagyon hálás vagyok, mert gyönyörű lett, pont olyan, amit szerettem volna, még a japán turisták is engem fényképeztek. Merthogy nem itthon Sopronban házasodtunk össze, hanem Ausztriában, Hallstattban. Na nem azért, mert olyan pénzes banda lennék: pont ellenkezőleg, nagyon nagy lett volna egy klasszikus esküvő esetén a násznép, és ez sokba kerül. Ezért eldönötttük, hogy egy kicsi, titkos esküvőt csinálunk, abban a városban, ami nagyon közel áll a szívünkhöz, és ami annyira szép, és olyan hangulata van, hogy mindenkit rabul ejt. És, ahol a megérkezésünk pillanatában otthon érezzük magunkat. Szóval németül és magyarul is kimondtuk az igent, egy hétszáz éves épületben ebédeltünk, és alapvetően három napig ünnepeltünk: pénteken egy kis szalonnasütés a tóparton, szombaton az esküvő, vasárnap délután haza, és még délelőtt lehetett várost nézni.
És nekem egyszerűen ez A tökéletes esküvő volt, egyetlen mozzanata nincs, amit utólag megváltoztatnék, egyszerűen minden összejött, gyönyörű idő volt, pedig esőt mutatott a hétvégére, mindenki iszonyúan kedves volt velünk a szállásokon, az étteremben, és úgy általában, és végig éreztem a szeretetet, a vendégeinktől, egymás és mifelénk, rólunk nem is beszélve. (Na, ekkis elcsépelés csak beficcent.)
Ey titkos esküvő egyébként arra is jó, hogy az ember letesztelje a barátait, akiket kihagyott, ki az, aki őszintén örül, ki az, aki megsértődik, aki nem hisz bennünk, stb. Persze erre csak így utólag jöttünk rá, amikor elkezdtük felhívogatni az embereket. Az eredmény alapvetően pozitív, bár pont abban az emberben kellett csalódnunk, akitől nem vártuk - vagy mégis, csak reménykedtünk, hogy mégse...
De hogy kép is legyen, itt a csokrom, ami boglárkából és rózsábol volt kötve:




Ez pedig a kilátás a szobánkból, a szállás ugyanis a hegy etetjén volt, ahonnan rá lehetett látni az egész tóra.



És boldog vagyok. Nagyon.

Hétvégi program

2009. június 4., csütörtök

Nem tűntem el, csak az utóbbi időben el voltam foglalva valami fontos dologgal, amiről némi ízelítőt adhat az alábbi kép:




Később majd beszámolok.

 
manómanna - by Templates para novo blogger