Utókarácsony

2008. december 26., péntek


Azért szép dolog a karácsony, én nagyon szeretem, kár, hogy nincs több pénzem ajándékokra.Egyszer olyan jó volna valami igazán nagy dolgot adni a szeretteimnek, de ez csúnya materialista szemlélet, meg is feddem magam. Marcica is sokkal szívesebben fekszik fel az asztal tetejére, ha karácsonyi terítő van rajta, mintha csak sima lenne, tiszta haszon. Küld is egy kacsintást mindenkinek, utólag, karira.

Karácsonyra

2008. december 24., szerda

Tegye fel az a kezét, akinek sikerül a szentkarácsony, szenteste, hanuka (ízlés szerint) előkészületeit anyázás nélkül megúsznia!
Mindenesetre lefogadom, hogy senkinek sincs olyan csuda ferde törzsű fája, mint a miénk. Asszem, felfedeztem a karácsonyfaferdító manót...
Az angyalos hangulat még várhat, ha majd csilingelnek.

Havas nosztalgia

2008. december 17., szerda


Tavaly télen ilyen szép hó volt. Most meg marad a Máv sztrájk... Olyan jó lenne egyszerűen csak hazateremteni magam valahogy, anélkül, hogy buszra vagy vonatra kéne ülnöm. Mondjuk egy varázsgömb kellene, amit elgurítanék, szépen, kényelmesen, belesétálnék, és a másik oldalán oda érnék ki, ahová eredetileg szerettem volna. És nem kéne se benzinre, se jegyre költeni. Jöhetne valami jótündér, idén igazán rendes kislány voltam.

Holatél?

2008. december 15., hétfő

Már nagyon várom a havat, és el leszek keseredve, ha megint nem lesz fehér karácsony... már nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára.

Hát megérkezett...

2008. december 12., péntek


Szia, Marcell!

Bizonyára a szülés egy nagyon kivételes élmény lehet, nem tudom, még nem éltem át. De várni arra, hogy valaki hozzám közel állónak megszülessen a gyermeke, nos, az is egyedülálló élmény. Az egész kórház-dolog, a vaskalaposságaival, hülyeségeivel, a látogatók, a többi kismama, az áplónők, és még sok minden eltörpült, amikor megpillantottam ezt a kisembert, aki majd egyszer csak a keresztfiam lesz... Nem is írnék most cukros szöveget a csodáról, meg ilyenekről, mert ezt úgysem lehet szavakba önteni.


A képet a kersztapja készítette, én csak az utómunkát csináltam, sajnos. De lesz időnk még fotózgatni.

Hétfői kérdések

2008. december 8., hétfő


Tegnap ismét sütöttem, és közben elővettem a kedvenc játékom sütésfőzés közben, az a címe, hogy Ki Találta Ki? Most éppen a tojáshabot. Ki volt az az ember, aki rájött, hogy ha szétválasztja a fehérjét a sárgájától, és a fehérjét sokáig veri, akkor kemény hab lesz belőle? Véletlen volt? Vagy tudatos kísérletezés eredménye?

De a rántott husi is egy ilyen talány- illetve minden, amit rántani kell. Aki ezt kitalálta, hogy jött rá, hogy előbb liszt, tojás, zsemlemorzsa? Szerintem biztos tökre elvont ember lehetett... vagy valami sikeres véletlen folytán jött rá erre a dologra. Mert ezek az alapok a lényegesek, utána már lehet kreatívkodni, hogy bele a szezámmagot, meg még kit, tudja, mit, de prézli az prézli. Amikor kicsi voltam, a nagymamám mindig leszedte a rántott husiról a prézlit, és én üresen megettem, ő meg a nudista husit. A másik kérdés bennem akkor merült fel, amikor a tojáshabot hozzákevertem a tésztához. Ugye ezt óvatosan kell keverni, "nehogy összetörjön". De hogyan törik össze a tojáshab?


Még soha nem láttam olyat. Persze mindig óvatosan keverem, de mindig ott van a kisördög a vállamon, hogy akkor most dzsuvázd össze, lássuk, milyen az összetört hab! Ettől függetlenül, ez az isteni diós süti mindig sikert arat, pedig szintén negyed óra alatt megvan, ráadásul csészés a recept, még méricskélni sem kell. A kutyi is türelmetlenül várta, hogy kész legyen.











De az összes kérdés csak mellékes a nap igazi kérdéséhez képest, azaz, hogy mikor is születik már meg a keresztfiam?

Álommanó

2008. december 3., szerda




Az álommanó nem feltétlenül éjszaka működik, és nem is azonos azzal, akiről a gyerekeknek mesélünk. Kedves, barátságos manó ő, nem okoz túl nagy kellemetlenséget, de ha rossz napja van, érhetnek kínos meglepetések miatta. Ha napközben ügyködik, akkor azt többnyire akkor teszi, amikor valami fontos dolgod van, tanulnod kéne, sürgős beadandó munkád van, ledőlsz az ágyra, hogy kényelmesebb legyen… majd felébredsz úgy két óra múlva, tökéletesen gyűrött fejjel, agyad helyén vatta, és némi bűntudatod is van, mert hát ugye nem csináltál semmit. Súlyosabb esetben párod/anyukád/gyereked ébreszt a hazajövetelével, és hiába is próbálnál meg úgy tenni, mintha serényen átdolgoztad volna az egész napod, a csipák a szemedben bizony árulkodnak. Ha az asztalnál aludtál el, akkor a füzeted spirálja gyönyörűen az arcodba gyógyul, úgy feszegeted le, nyoma még fél óra múlva is rózsállik, hát igen. Ha utazol, és ott ér utol az álommanó, az azért is jó, mert ugye mások is látják, hogy milyen helyes vagy, amikor tátott szájjal, félre-félrebillenő fejjel alszol, tokádon picit megtámasztod az arcodat, hogy kényelmesebb legyen, majd a saját horkantásodra ébredsz. Ami persze olyan hangos, hogy amikor felpillantasz, némileg még ködös tekintettel, tapasztalhatod, hogy mindenki téged néz, igen, némi kajánsággal.
Éjszaka pedig, bár ez persze nap közben is előfordulhat, előveszi ez a manó a csodafegyverét: a nyálcsorgatást. Ó igen, milyen jó is arra ébredni, hogy valami hideg folt van az arcodnál, ilyenkor vagy odébb fekszel, vagy megfordítod a párnát, persze, az is lehet, hogy a másik oldala is hideg, mert oda már korábban elhelyeztél egy kisebb adagot, és még nem száradt meg. Ha a nyálcsorgatás napközben jön rád, például a vonaton, akkor az álommanó fon egy helyes kis fonalat a szád sarka és mondjuk a vállad között, és az a szál ott lengedez, a körülötted lévők igaz örömére. Amikor pedig felriadsz, szépen szétkened első reflexből az arcodon, ami szintén jó érzés. A hajaddal is tud igazán csodákat tenni ez a manó, és tévedés, hogy a nagyon hosszú, vagy nagyon rövid hajat nem lehet elaludni, bár a kopaszok előnyben vannak itt. Nincs az a szupertartós zselé vagy hajlakk, ami helyre tudná hozni azt a katasztrófát a fejeden, és, ha csak egy tincs áll ki, ne is reménykedj. Amikor fél órás kemény munka után úgy érzed, most már tényleg maradásra bírtad ipari mennyiségű zselével azt a bizonyos tincset, és elindulsz, az első kirakatban tapasztalnod kell, hogy mindez semmit sem ért, hajad immár önálló életet él a fejeden. Bár a mostani divat kedvez az ilyen fizuráknak, csak úgy kell tenned, mintha direkt ilyennek akartad volna.
Illusztráció: Lackó.

Nap mindenkinek

2008. november 29., szombat

Ha már ilyen takony idő van, akkor nem árt egy kis fény valahonnan...

Süti




A tegnapi süti nagyon jól sikerült, de azért a manóim is közbeléptek: amikor ki akartam fordítani a sütit a koszorúformából, még az alja olyan ráragadós volt, és, ha tovább feszegettem volna, akkor úgy esett volna ki, hogy a teteje a fomában maradt volna. De szemfüles voltam, és megakadályoztam a merényt, a süti visszakerült egy kis időre, a végeredmény pedig mindenki elégedettségére ad okot. Azért is jó ez a recept, mert negyed óra alatt kész a tészta, és már csak sütni kell... meg néha a manók orrára koppintani, hogy ne szenyózzanak az emberrel.

Sütimanó

2008. november 28., péntek


Ma vendégségbe megyek, és sütni fogok, úgyhogy bemutatom a sütimanót:



Ő minden háziasszony rémálma. Nagyon nagy lábai vannak, és mindig mezítláb jár, mert nem is kapna cipőt hatalmas tappancsaira. Akkor jön elő, amikor olyan süteményt sütsz, amihez külön tortalapot kell gyártani előtte. Amikor elkezded kinyújtani a tésztát, már odaül a válladra, és figyel, érdeklődése fokozódik, amikor berakod a tésztalapot a sütőbe. Amikor aztán kész, kiveszed, leugrik a válladról, rá a lapra, és elkezd fel-le járkálni rajta, aminek köszönhetően a tészta széttörik. És ez az, amit szerettél volna elkerülni, hisz pont az a lényeg, hogy a cucc egyben maradjon. De ez a manó akkor is előjön, ha tojáshabos sütit sütsz, mert annak a tetején is nagyon szeret mászkálni, kimondottan élvezi, ahogy a lábujjai között kitüremkedik egy kis édes, fehér hab. Eredmény: a sütid teteje olyan lesz, mint a csizmatalp. Ő nem nevet ki, amikor észreveszed a hibát: veled együtt
bánkódik, szitkozódik, immár újra a válladon ülve, miközben a körme alól bányássza ki az ottmaradt finom maradékot. Mert egyébként az a süti lesz a legfinomabb, ami összeesett, széttörött… csak éppen tálalni nem tudod, mert úgy néz ki, mint amit egyszer már megettek.
Az illusztráció megint Lackó műve...köszönet érte!

Egy szar nap végére

2008. november 26., szerda


Mennyire jellegzetes már, hogy ha valami rossz történik, akkor az hullámzik. Jön egy rossz hír délelőtt, az ember kiakad, majd szépen lassan megnyugszik, esetleg kompenzál valahogyan (én például egy isteni fehércsokis tejcsokival a Csokis Csajoknál), aztán, amikor már minden rendben levőnek látszik, jön még valami negatív. És ekkor be kell ismerni, hogy ez a nap már nem lesz jobb, és semmi fontosat nem kéne csinálni, nehogy elromoljon még az is.


Úgyhogy be is fejezem, és mellékelek egy kevésbé szar nap termékét, a Zoknihapeket. Azért is jó ilyesmit varrni, mert nagyon egyszerű, és viszonylag gyorsan elkészül. És tök jó fej, nekem nagyon tetszik. Ilyen hapekek tanyáznak a lakásunkban néhány megfelelő klímájú helyen. Mert szeretik a meleget, úgyhogy huzatba nem lehet őket rakni.


Manótipológia I.

2008. november 25., kedd

Akkor most bemutatnám, hogy miről is beszéltem tegnap:

Eltüntetős manó:

Belőlük többféle van, mindegyiknek más a szakterülete.
A zoknis manó a leggyakoribb, ő szinte minden háztartásban előfordul.
Kifinomult ügyességgel tünteti el a fél zoknikat, és arra is ügyel, hogy a kedvenc zoknink legyen az, ami elveszik. Amikor felfedezzük a hiányt, és bosszankodunk, hogy márpedig mi emlékszünk, hogy a mosógép felé menet még mindkét zokni megvolt, visongva nevet elégedettségében. Később általában megkönyörül rajtunk, és egy feltűnő, de lehetetlen helyre visszarakja a hiányzó darabot.
Az általánosan eltüntető manó mindig azt a tárgyat rejti el, amire nagyon szükséged van, és még azt is tudod, hogy nemrég hol volt, de ott most nem találod, sőt, sehol máshol sem. Utólag persze visszacsempészi pár centivel arrébb, mint ahol kerested, s kellemetlen, éles hangon vihog, ha sikerült megtréfálnia.


Az illusztrációt Lackó készítette.

Indulás felindulásból

2008. november 24., hétfő

Nem értem, hogy miért is van az, hogy bizonyos dolgok jobban eltűnnek, mint mások. Pölő az ollók. Meg a kések. Most éppen a körömcsipesz. Szerintem egyedül eltartanék egy kisebb körömcsipesz gyárat, annyit fogyasztok el, pedig nagyon megbecsülöm őket, főleg, ha jó élesek. Viszont ollóval egyszerűen képtelen vagyok körmöt vágni, valahogy nem esik a kezemre, az eredmény pedig... csak egy nagy háát. Most, mielőtt átköltöztem egyik albiból a másikba, már elveszett egy, nem baj, gondoltam, veszek egy újat, új albi, új élet, új körömcsipesz... de most ez is eltűnt, rekordidő (két hét) alatt. Pedig a szobám nem lehet több 10 négyzetméternél, egy darab mini szekrény, egy polc, hogy hováafba tűnhetett, nem is értem. Ilyenkor, amikor a racionális énem kerekedik felül, lelkiismeretesen megpróbálja megtalálni a cuccost, felforgatja többször is a lehetséges helyeket, közben azt zsolozsmázza, hogy "nem veszhetett el, nem veszhetett el, itt kell lennie". De naná hogy nincs meg. Eközben lényem gyermetegebb éne némi hisztérikus felhanggal nevetgél, majd azon siránkozik, hogy akkor most mégis, hogyan lesznek a csecse körmök meggyártva?? Merthogy, be kell ismernem, rühellem, ha a körmeim nincsenek rendben, csak olyan normális keretek között, műkörmöm még sose vót, de ha eppcit be van repedve, már rohanok is a körömcsipeszért, ha mindez napközben történik, akkor orálisan próbálok az anomálián felülkerekedni- magyarul lerágom huszárosan. Beteges, tudom. Szóval nincs meg a csipesz, már semmi se segít, és ilyenkor veszem elő a manókat... Mert új csipeszt nem veszek (egyenlőre), az a vereség beismerése lenne. Még egy darabig tűrök, ahh, milyen heroikus is ez már...
Apropó, meséltem már az eltűntetős manókról?

 
manómanna - by Templates para novo blogger