Tegye fel az a kezét, akinek sikerül a szentkarácsony, szenteste, hanuka (ízlés szerint) előkészületeit anyázás nélkül megúsznia!
Mindenesetre lefogadom, hogy senkinek sincs olyan csuda ferde törzsű fája, mint a miénk. Asszem, felfedeztem a karácsonyfaferdító manót...
Az angyalos hangulat még várhat, ha majd csilingelnek.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manóság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manóság. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. december 24., szerda
2008. november 24., hétfő
Indulás felindulásból
Nem értem, hogy miért is van az, hogy bizonyos dolgok jobban eltűnnek, mint mások. Pölő az ollók. Meg a kések. Most éppen a körömcsipesz. Szerintem egyedül eltartanék egy kisebb körömcsipesz gyárat, annyit fogyasztok el, pedig nagyon megbecsülöm őket, főleg, ha jó élesek. Viszont ollóval egyszerűen képtelen vagyok körmöt vágni, valahogy nem esik a kezemre, az eredmény pedig... csak egy nagy háát. Most, mielőtt átköltöztem egyik albiból a másikba, már elveszett egy, nem baj, gondoltam, veszek egy újat, új albi, új élet, új körömcsipesz... de most ez is eltűnt, rekordidő (két hét) alatt. Pedig a szobám nem lehet több 10 négyzetméternél, egy darab mini szekrény, egy polc, hogy hováafba tűnhetett, nem is értem. Ilyenkor, amikor a racionális énem kerekedik felül, lelkiismeretesen megpróbálja megtalálni a cuccost, felforgatja többször is a lehetséges helyeket, közben azt zsolozsmázza, hogy "nem veszhetett el, nem veszhetett el, itt kell lennie". De naná hogy nincs meg. Eközben lényem gyermetegebb éne némi hisztérikus felhanggal nevetgél, majd azon siránkozik, hogy akkor most mégis, hogyan lesznek a csecse körmök meggyártva?? Merthogy, be kell ismernem, rühellem, ha a körmeim nincsenek rendben, csak olyan normális keretek között, műkörmöm még sose vót, de ha eppcit be van repedve, már rohanok is a körömcsipeszért, ha mindez napközben történik, akkor orálisan próbálok az anomálián felülkerekedni- magyarul lerágom huszárosan. Beteges, tudom. Szóval nincs meg a csipesz, már semmi se segít, és ilyenkor veszem elő a manókat... Mert új csipeszt nem veszek (egyenlőre), az a vereség beismerése lenne. Még egy darabig tűrök, ahh, milyen heroikus is ez már...
Apropó, meséltem már az eltűntetős manókról?
Apropó, meséltem már az eltűntetős manókról?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)