2009. június 18., csütörtök

Egyebek

A Tündérfesztiválra persze nem csak tündéreket és manókat készítek, mert nekik vannak barátaik is, főleg az állatok közül, de néha emberekkel is jóba vannak. Velem egészen össze szoktak barátkozni, mikozben készítem őket.

Mirha a kedvencem közülük, nem tehetek róla, szerintem egyszerűen ellenállhatatlan. És tudja magáról, hogy milyen vonzó, nagyon szívesen állt a kamera elé. Gondolkozik is rajta, hogy esetleg később pacimodell lesz.






Persze nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni: a szabásminták a csodálatos Tilda könyvekből vannak.
A két macifiú, Püré és Piskóta, eléggé félénk, mint ahogy a nevük is mutatja, csak gyorsan odaálltak a fa elé, egymásba kapaszkodva, és megígértették velem, hogy elmondom Nektek: most nincsenek a legjobb formában, mert elaludták a szemöldöküket. Meg egyébként is. Fogyózni kéne.



Végül pedig Malév, (akinek nevét kedves Férjem :) valaha volt csirkéje emlékének dedikálom), imád repülni, csak és kizárólag erről lehet vele beszélgetni, itt is éppen felszálláshoz készülődik, azért mászott fel a - sajnálatosan halodó - barackfa maradványaira. De egyébként nagyon jó fej ő is.




És végül, Biemnek küldök egy képet az én kétség kívül szépséges Bogyómról, ő sem akart kimaradni a fotózkodásból.


4 megjegyzés:

Szolnoki Király Judit írta...

Elragadóak!
Jó gyereknek lenni - mert azzá teszel néhány percre!

Ledorka írta...

Imádnivalóak. :) A maci szabásmintáját én is kirajzoltam már a könyvből - olyan, amit muszáj megvarrni. :)

A cica meg maga a megtestesült báj. :)
(Elolvastam az írásod, megnéztem a fotókat, és egyfolytában mosolygok. Köszi.)

biem írta...

A Tündefesztre utazó csapat minden tagja Tündéri... A Macik nekem különösen a szívem csücskei. (szerelmesen néz!:)))
Cicaképet köszönöm. Gyönyörű. Imádnivaló. Egy tünemény. Az a huncut komolyság a pofiján... Még mindig szerelmes vagyok Bogyóba! :)

krisztina maros írta...

MALÉV :D ezeken a neveken be kell pipilni!