Summa Summarum

2011. január 11., kedd

A tavalyi évben...

- kipróbáltam, milyen két munkahelyen dolgozni. És kiderült, hogy működik, főleg, ha leszokom arról, hogy a kettőt összehasonlítgassam.
- Sokadszorra elhatároztam, hogy többet fogok mozogni, amiből persze nem lett semmi, a mérhetetlen lustaságom miatt,
- többször méla undorral állapítottam meg, hogy milyen punnyadt és puhos vagyok, ami a fentiek következménye,
- éppen ezért bizonyos ruhadarabjaim nem keülhettek elő a szekrény sötétjéből.
- Áprilisban, egy napfényes délutánon megfogant a gyermekünk,
- amit abban a pillanatban mindketten sejtettünk,
- és májusban bizonyosságot is szereztünk róla.
- Soha nem fogom azt a pillanatot elfelejteni.
- Egy éves házasok lettünk,
- és ezt Spanyolországban ünnepeltük,
- ahol energiáink egy része a baba és a hordozója miatti aggódással telt,
- miközben én heroikus és magányos küzdelmemet vívtam a hányingerrel.
- Mindketten megkönnyebbültünk, amikor hazaérvén kiderült, hogy minden rendben van.
- És innentől kezdve az év a várakozásról szólt, amiben egészen új érzéseket ismertem meg, és megint tanultam valamit önmagamról.
- Nevezetesen azt, hogy bár jobban bírom a gyűrődést, mint gondoltam, a bennem lévő megfelelési kényszer (tökös csaj vagyok), sok esetben megnehezíti a dolgomat.
- Megtanultam, hogy változatos testrészeim, amiknek eddig nem is voltam tudatában, tudnak úgy fájni, hogy ne tudjak aludni éjszaka,
- és közben arra törekedtem, hogy ezt a Kedves ne vegye észre.
- Emiatt egyre csendesebben tudok felkelni az ágyból éjszaka.
- És, bár valóban megy a két munkahely együtt, kiderült az év végére, hogy azért nagyon-nagyon fárasztó is.
- Amiből levontam a következtetést, hogy legközelebb elmegyek szabira a szülés előtt.
- Szorongtam, féltem, dühöngtem a kórházak és a szülés miatt,
- majd elengedtem mindezt, és nem maradt más, csak a készülés az elkövetkezőkre.
- Azt hittem, hogy a babaszoba sosem készül el, de végülis időben meglett,
- és aminek örülök, hogy sikerült elkerülni a szokásos édibédi-cukkermukker elemeket.
- Megismertem egy más, jobb orvos-beteg kapcsolatot, ami tényleg a bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapul.
- A karácsonyra alig tudtam koncentrálni, annyira a baba érkezése foglalkoztatott,
- de közben reménykedtem is, hogy nem szenteste fog kibújni, mert az szívás, hiszen olyan, hogy dupla ajándék, nincs.
- Szilveszterkor, éjfélkor, mély önsajnálatban egyedül ültem a fürdőszoba padlóján a kutyával az ölemben, hogy ne hallja a tűzijátékot, és ne őrüljön meg, miközben a Kedves dolgozott.
- Másnap már éreztem, hogy szülni fogok.

És ez így is lett.

Mert az új évben

valami olyan komplex, mindenen, - hiten, félelmen, féltésen, örömön, törődésen, bizalmon - átívelő élményben volt részem, amire nagyon nehezen találok szavakat, és amitől sokkal-sokkal több lettem, mint azt bármikor is gondoltam volna. Egy olyan szintre léptem a szeretetben, ahol az én nem számít, és ahol átértékelődik minden, miközben minden egyes nappal bővül, színesedik a skála, amit érzek. És közben azt is megtanultam, hogy az ösztöneim mindig megmutatják majd a helyes irányt, amikor az értelmem bizonytalan. Megtanultam átadni magam valami felsőbb erőnek, már nem kérdezősködök, nem akadékoskodok, elengedtem mindent, ami útjába áll, sodródom az áramlattal, miközben nem vagyok kiszolgáltatott.

Mert az új év második napján megszületett a kisfiam.


3 megjegyzés:

Lidércke írta...

Ez de szuper bejegyzés volt! :))

Szívből gratulálok! :))

Biku írta...

Kedves Tanárnő!

Gratulálok a babához, nagyon sok boldogságot kívánok!

egy hallgatója. :)/olvasója/

A. írta...

Köszi! :)

 
manómanna - by Templates para novo blogger