2009. június 9., kedd

Hoch.zeit

Kerülném a nagy szavakat, amiket ilyenkor szokás mondani: úgysem lehet visszaadni mindazt, amiből egy esküvő felépül. Az biztos, hogy én nem vagyok az a "tipikus" nő: soha nem foglalkoztatott, hogy egyszer majd férjhez megyek. Pedig, amikor az eseményre készülődve megvettem az ide vonatkozó szakirodalmakat (Esküvő Magazin, stb.), megtudtam, hogy már a kislányok is arról ábrándoznak, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruhájuk. Hát én nem. Biztos valami baj van velem. Még műkörmöm sem volt...meg fátylam, meg uszályom, meg abroncsos alsószoknyám, meg kesztyűm. A ceremónia előtt három órával még a városban sétáltunk kényelmesen, kábé egy óra alatt készültem el, teljesen egyedül, csak a cipzáramat húzta fel az anyukám. A hajamat, a sminkemet is én csináltam, és nagyon örülök, hogy nem kellett egy egész délelőttöt valami kozmetikai szalonban töltenem. Egyetlen ruhaszalonban sem voltam, kinéztem egy modellt, és egy kitűnő varrónővel megvarrattam, akinek nagyon hálás vagyok, mert gyönyörű lett, pont olyan, amit szerettem volna, még a japán turisták is engem fényképeztek. Merthogy nem itthon Sopronban házasodtunk össze, hanem Ausztriában, Hallstattban. Na nem azért, mert olyan pénzes banda lennék: pont ellenkezőleg, nagyon nagy lett volna egy klasszikus esküvő esetén a násznép, és ez sokba kerül. Ezért eldönötttük, hogy egy kicsi, titkos esküvőt csinálunk, abban a városban, ami nagyon közel áll a szívünkhöz, és ami annyira szép, és olyan hangulata van, hogy mindenkit rabul ejt. És, ahol a megérkezésünk pillanatában otthon érezzük magunkat. Szóval németül és magyarul is kimondtuk az igent, egy hétszáz éves épületben ebédeltünk, és alapvetően három napig ünnepeltünk: pénteken egy kis szalonnasütés a tóparton, szombaton az esküvő, vasárnap délután haza, és még délelőtt lehetett várost nézni.
És nekem egyszerűen ez A tökéletes esküvő volt, egyetlen mozzanata nincs, amit utólag megváltoztatnék, egyszerűen minden összejött, gyönyörű idő volt, pedig esőt mutatott a hétvégére, mindenki iszonyúan kedves volt velünk a szállásokon, az étteremben, és úgy általában, és végig éreztem a szeretetet, a vendégeinktől, egymás és mifelénk, rólunk nem is beszélve. (Na, ekkis elcsépelés csak beficcent.)
Ey titkos esküvő egyébként arra is jó, hogy az ember letesztelje a barátait, akiket kihagyott, ki az, aki őszintén örül, ki az, aki megsértődik, aki nem hisz bennünk, stb. Persze erre csak így utólag jöttünk rá, amikor elkezdtük felhívogatni az embereket. Az eredmény alapvetően pozitív, bár pont abban az emberben kellett csalódnunk, akitől nem vártuk - vagy mégis, csak reménykedtünk, hogy mégse...
De hogy kép is legyen, itt a csokrom, ami boglárkából és rózsábol volt kötve:




Ez pedig a kilátás a szobánkból, a szállás ugyanis a hegy etetjén volt, ahonnan rá lehetett látni az egész tóra.



És boldog vagyok. Nagyon.

7 megjegyzés:

Ledorka írta...

Gratulálok nektek, sok boldogságot kívánok! :) Kevesen mernék bevállalni ezt a rokon/barát-próbáló titkos esküvőt. :) A ruháról nem lesz kép?

krisztina maros írta...

nagyon jól tettétek, ez a ti napotok! legyetek nagyon boldogok a kutyulival, a macsekkal meg a kis Pityuval együtt :)

Andrea írta...

Köszönöm szépen, és természetesen lesz kép a ruháról is, csak még nem találtam meg a méltó módját...
Pityu most bűntiben van, mert állandóan átszökik a szomszédba, ahol egy nem túl kedves néni és egy nagyon szép veteményeskert van. Úgyhogy most készül majd a nyuszibiztos kerítés.

biem írta...

Sok Boldogságot Nektek!

Szolnoki Király Judit írta...

Ketten voltunk és két tanú...tökéletes volt. Akárcsak a tiétek :o) Örülök!

Mónika írta...

fúúúúú...ez nagyon...:)))


biztos csodálatos volt!!! gratulálok!
és csatlakoznék a ruhás fotót követelkőhöz!!

Kriszta írta...

De jó lehetett! Én is ilyen esküvőt szeretnék egyszer...
Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek! :)